Menkó Gábor: A digitális identitás memetikai vizsgálata
2012. december 04. írta: Digitális Identitás

Menkó Gábor: A digitális identitás memetikai vizsgálata

Bejegyzés alcíme...

[mém: A mém olyan tudati és kulturális replikátor, amely gondolati egységekben 
terjed viszonylag pontosan tudatról tudatra attól függetlenül, hogy az adott tartalom valós vagy sem]


Írásomban azt vizsgálom, hogy a digitális identitásunk felépülésében hogyan működnek közre a mémek. Ahogyan a fizikai környezet integrálása hozzájárul az alapvető identitáshoz, úgy a tudás alapú társadalom környezetében fellelhető kulturális elemek is hasonlóképpen épülnek be a személyes önmeghatározás fogalmi struktúrájába. Tömören, azok vagyunk, amit elfogyasztunk.

tasilaszlo080909_1.jpgA digitális környezet interakciója a gondolkodó személlyel olyan narratívákat eredményez, amely során a történet főhőse (Én, Self vagy ego) önmagát az adott környezeti elemeket felhasználva definiálja. A digitális identitást ennek értelmében nem teszem egyenlővé az online identitással, amelyet egy digitális elemekből lekódolt online személyiség kivetülésnek, lenyomatnak tartok. Erre egy egyszerű példa az, hogy egy közösségi oldalon folytatott aktivitás (mint egy érzés, állapot, megélt pillanat átadása céljaként megosztott információ) alapvetően az adott profil kommunikációjáról szól, amelyet a környezet egy a valós személy közlésének feltételez. Abban az esetben, amikor a személy a megosztott üzeneten gondolkodik - annak másoknál elért hatásán -, az elképzelt eredmény akár egy valós illúzióként épül be az tudatába. Vagyis itt nem csak az online profil bővüléséről van szó, hanem mélyebb pszichológiai folyamatokról is. Önmagunkat a gondolkodás során különböző szituációkba helyezhetjük el, amely narratívák gyengébb vagy erősebb hatással bekerülnek az öndefiniáló tudati struktúrába, vagyis az identitás részét fogják képezni. Az identitás vagy éppen bizonyos identitás kategóriák folyamatos (és dinamikus) létezését az a tény biztosítja, hogy képesek vagyunk emlékezni történet formájában arra, hogy kik is voltunk, vagyunk vagy akár leszünk. Az ilyen öndefiniáló narratívák olyan egységekre bonthatóak, amelyek képesek önálló gondolatként elterjedni más emberek fejében. Így reprezentálódunk mások tudatában, ami fontos szerepet játszik az identitás meghatározásában is.

Kézenfekvő lenne azt gondolni, hogy a digitális környezet és az egyén kapcsolatában a legmeghatározóbb dimenzióként a Funkció jelenik meg, viszont a praktikusság és élményszerzés csupán a leghalványabban jelent meg a begyűjtött gondolati lényeket elemezve. Érdekes eredményként értelmezem továbbá azt a tényt, hogy maga az internettel kapcsolatos mémek (és gondolatok) egyáltalán nem emelkedtek ki önálló egységet alkotva, vagyis az már kézenfekvő alapját képezi a digitális környezetnek. Kutatásom során, melyben a Darwin's market evolutions módszertanát használtam fel, további jól elkülöníthető dimenziókat találtam azzal kapcsolatban, ahogyan az interjúalanyok önmagukról gondolkodnak a digitális környezetben.

Confused.jpg

A gondolati egységek a legerősebb dimenzióba rendeződve azt mutatják, hogy a digitális környezet és a személy képes egyféle integrációra, amivel kialakul egy pozitív vagy negatív töltetű viszony. A baráti előnyökkel járó oldalon olyan bizalmi kapcsolat épít ki a személy a technológiával, amelyet a kényelmetlen hátrányokról szóló mémek próbálnak gyengíteni. Ez a kettős viszony alakítja ki a digitális környezetben való feloldódás határait, amely határok tudatos kontrollálása a biztonság érzetét adja ahhoz, hogy az illető merjen élni a kapcsolattal járó lehetőségekkel. A digitális előnyök során bizonyos mentális energiát igénylő tevékenységek áttevődnek a birtokolt eszközre (pl. kihelyezett memória). A felszabadult kapacitás mellett további előnynek mondható az, hogy a digitális környezet által értékes tartalommal töltődik maga a személy is, így további narratív építőelemekre tesz szert a világ-reprezentációjához és a személyes karakterfejlesztéséhez.

A fellelhető és kinyerhető tartalommal kapcsolatosan jelenik meg a Relevancia dimenzió, amely egy minőségi mutatóként szolgál a digitális világ megítélésében. A személy olyan információkat akar birtokolni, amelyek számára relevánsak, amelyeket a narratívák alkotása során építő elemekként tud használni akár a digitális lenyomata létrehozásában. Az identitás, és annak internetes megjelenése között harmónia lép fel, amennyiben mindkét oldal értékei megegyeznek egymással. A másolási folyamat során az identitás lekódolása történik digitális eszközök segítségével egy olyan térbe, ahol további, a verbális kommunikáción túli dimenziók nyílnak meg az önkifejezés előtt. Tehát a személy identitása és digitális térben létrejött lenyomata között az értékek megtartása jelenti az önmegfelelést, ami így egymással koherens létezést biztosít az Én számára.

gyarapodo_pikto.jpgAz egyénről szóló információ további privát értékként kezelendő, amely megóvása érdekében bizonyos korlátozó lépéseket lehet tenni. Általában ehhez további szempontok is társulnak, amikor az illető kialakítja a digitális intimszféráját. Akik elfogadják azt, hogy az internet egy korlátozás nélküli adathalmaz, azok ahelyett, hogy blokkolni próbálnák a saját magukról való információ elérését, inkább úgy kódolják és alakítják a digitális lenyomatukat, hogy azzal előnyre tegyenek szert az önbemutatást illetően. Ennek a nyitott hozzáállásnak az általam „Big Brother” klaszterben megjelenő mémek szabnak gátat, amelyek abba a „félelmetes” irányba viszik a
gondolkodást, hogy az interneten keresztül meg vagyunk figyelve, és ezzel bármikor visszaélhetnek a rosszakarók.

Az internetalapú digitális körforgásba való becsatlakozás illetve arról való leválás két dimenzió során is megjelenik. A szociális kapcsolatok melegen tartása mellett a világháló mint végtelen tudástár teszi elérhetővé mindazt az információt, amelyre éppen szükség van vagy éppen teljesen irreleváns. A Tudásszomj egy pólusok nélküli klaszterként jelent meg a kutatásom során, amely paradox módon annál nagyobb, minél nagyobb tudásra teszünk szert (vö.: Platón „labdamodellje” is ezt állítja: minél nagyobb a labda, amely tudásunkat jeleníti meg az annál nagyobb felületen érintkezik az addig ismeretlen külvilággal). A tudás utáni vágyat kihasználva a környezet próbál olyan elemeket is a tudatba juttatni, amelyekkel amúgy sose találkoznánk. Ennek a tudatos felhasználás és a fókuszált szűrés szab csak korlátot, amit az idő szűkös erőforrásként való kezelése is elősegít. Ez a tudatosság fellelhető a személyes kapcsolatok kezelésében is. Az egyedüllét és az együttlét személynek megfelelő harmonikus egyensúlyának kialakítása meghatározó tényezőként jelenik meg az interjúalanyok gondolkodásában. Egy olyan világban, ahol társadalmi (és társas) kényszerként élik meg a személyek a folyamatos elérhetőséget, a kikapcsolódás és leválás egyféle luxusként jelenik már meg.


google-ki-vagyok-en-lajk_1.jpgAhogyan a mém is jelen van, „ha valami nem létezne, akkor azt feltalálnák” – a fejlődés útjába nem lehet állni, maximum az általa okozott változásokat lehet minimalizálni a személyes életben. A Dinamika dimenzió másik pólusaként a stagnálás jelenik meg, amely során a személy egy fejlettségi szintet tart fent mesterségesen önmaga számára. Ez okozhat neki előnyt illetve hátrányt is egyaránt, de mindenképp egy biztos pontként szolgál a technológia felhasználását illetően. Ez a dimenzió továbbá összefügghet a digitális evolúció ütemével is, amelyet fel lehet gyorsítani, le lehet lassítani, de megállítani aligha. Mivel a legtöbb interjúalany már gyerekkora óta rendelkezik a digitális világhoz kapcsolható narratívával és tapasztalattal, így itt a fejlődés oldal a mémek által
színesebben jelent meg. Ezzel hozható összefüggésbe az is, hogy megjelent egy Adaptivitás-nak elnevezett harmadik klaszter is, amelyben található gondolati lények arról szólnak, hogy a személyek már ösztönösen sajátítják el a legújabb technológiát szinte percek alatt. A használati útmutató elővétele így felesleges és néha ciki is.

A kutatás arra világított rá, hogy a digitális identitás mémstruktúraként van jelen a vizsgált személyek fejében, és ez meghatározza azt, ahogyan önmagukat látják és definiálják a digitális környezettel való kapcsolat során. Ez az identitáskategória nehezen elválasztható az állandóan jelen levő öndefiníciótól, habár egyes helyzetekben megjelenik azok gondolati elkülönítése is. Ez az összemosódás is azt bizonyítja, hogy a digitális identitás jelentésében több mint az online vagy virtuális identitás, amelyek a személy digitális eszközökkel megalkotott lenyomataként értelmezhetőek. A talált dimenziók továbbá bizonyos egyezést mutatnak az identitással kapcsolatos szakirodalmakban leírtakkal (az identitás elemeit tekintve), ami arra enged következtetni, hogy a
digitális környezetben jelenlevő identitás kialakulása azonos úton megy keresztül, mint amit fejlődése során minden ember megtapasztal. Ennek értelmében a technológia lehetőségeivel megalkotott önértelmezési forma kiteljesedését nem gátolni kell, hanem inkább segíteni abban, hogy biztonságosan fejlődhessen az adott kulturális térben.

(A szerző szakdolgozata részletesebben is olvasható itt.)

A bejegyzés trackback címe:

https://digitalisidentitas.blog.hu/api/trackback/id/tr524947270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.