A digitális identitások kusza világában vannak olyan helyzetek, amikor konfliktusba kerül az információéhségünk, a közérdekű információhoz való hozzáférésünk joga és a személyes adataink feletti rendelkezési jog. Nagyon érdekes áttekinteni, hogy melyik nemzet miként oldja meg ezeket a helyzeteket, hisz sokat tudhatunk meg ebből az adott nemzet/kultúra hozzáállásáról, s a digitális intim szféra ott és akkor helyesnek tételezett nagyságáról.

Lássunk egy példát: a legtöbb angolszász kultúrával rendelkező országban szabadon hozzáférhető olyan adatbázis, amely listázza az ország összes ingatlanjáról, hogy mikor adták el utoljára és mennyi volt a hatóságok felé bejelentett vételár. Ilyen szolgáltatás ingyenesen működik például Angliában vagy az USA-ban (lásd pl.: www.zillow.com).

Ez egyrészt elképesztően hasznos az ingatlanpiac transzparenciáját tekintve: minden vevő és eladó pontos képet kaphat arról, hogy mi egy adott lakás reális vételára az adott környéken. Ilyen információval Magyarországon csak az adott helyet nagyon jól ismerő ingatlanos rendelkezik, akinek rendszeresen sok tranzakciója van arrafelé, illetve állami oldalról a NAV, aki illeték beszedési feladatkörében eljárva látja a kötelezően bejelentett ingatlan adás-vételek ellenértékét. (Ne feledjük el, hogy az ingatlan.com listái nem mérvadóak, hiszen azon egyrészt nem a végleges vételárak, hanem a "kért kikiáltási árak" találhatóak, másrészt pont nem az eladott ingatlanok árai, hanem az el nem adottaké - amik mindig magasabbak, mint az eladottakéi.) Tehát az ingatlanosok egy ilyen szolgáltatás hiányában információs többlettel rendelkező, s azt a piacon értékesíteni tudó emberekké válnak, akik felé kiszolgáltatottabbak mind a vevők, mind az eladók.

Ugyanakkor ott a másik oldal is: egy ilyen szolgáltatással mindenki pontosan tudná, hogy a szomszédja, barátja (és ELLENSÉGE) mikor és mennyiért vásárolt milyen ingatlant. Ezzel következtetni lehetne a jövedelmére, vagy éppen a hitel-kitettségére. Ezek az adatok azonban európai szemmel már az érzékeny adataink közé tartoznak, amiket nem szívesen látunk nyilván publikus adatbázisokban.

Látható tehát, hogy az általam kívánatosnak tartott transzparencia mértéke nagyban függ atóól, milyen kultúrális közegben nőttem fel, mi vesz engem körül.

Azt se felejtsük el, hogy ingatlanunkkal így is üzenünk. Csakúgy, mint gépkocsinkkal. Amiről pontosan tudható a vételára. S amire Magyarországon a válság ellenére is 30-50%-kal többet költünk, mint hasonló országok hasonló jövedelmű polgárai. Ugyanakkor kissé paradox, hogy míg a pontosan becsülhető értékű autóinkkal igyekszünk magunkat "felülpozícionálni", attól viszont tartanánk, ha valaki tudná lakásunkról, hogy pontosan mennyit is fizettünk érte.

Külső szemmel nézve ez egy igen érdekes ellentmondás. Vajon mi lehet az oka?