Az online térbe kerülve elveszítjük létünk összes fizikai jellemzőit, mintha valamennyien Csodaországban lennénk, mint Lewis Carrol meseregényében Alice. Az offline színpadokon fellépő emberek térhez és időhöz kötött létezésmódjához képest az online világban való lét az egykor (vagy még mindig?) Olümposzon élő istenek létmódját idézi. Az online szín nem ad támpontot senkinek ahhoz, hogy megállapítsa kivel, kikkel van kapcsolatban. A kapcsolat a virtuális tér aktusaiból építkezik, s az offline kapcsolatoktól eltérően, bármikor megszakítható, bármikor újra folytatható. Az online kapcsolatok létesítésének, fenntartásának és megszakításának költségei lelki értelemben véve gyakorlatilag elhanyagolhatók.
Az offline kapcsolat csak akkor él, ha a másik figyel ránk.
Az offline társas térben, mint korábban utaltunk rá, a figyelemgazdaság mechanizmusának minden érzékszervi modalitásunk része.
Az online térben nincs ott a testünk, nem vagyunk ott fizikai valónkban, de mégis ott vagyunk, mert jelet adunk, nyomot hagyunk, információt közlünk. A ránk irányuló figyelemért meg kell harcolnunk, s a harc, ráadásul minden pillanatban újra kezdődik, hiszen a másiknak nincs érzéki emléke rólunk, nincsenek benyomásai rólunk.
Az online találkozások csak arra alkalmasak, hogy egy-egy adott pillanatban magunkra irányítsuk a figyelmet, kapjunk egy „like” jelet a másiktól.
Nincsenek fékek, nincsenek határok, melyek korlátoznák képzeletünk, vágyaink, szorongásaink működését. Maga az élmény nem új, hiszen a művészek mindig is birtokában voltak ennek a szabadságnak, de az ő alkotásaikkal találkozva csak egészen kivételes esetekben mosódik el a határ a valóság és a nem valóság között. Egy ilyen eset, amikor Goethe egyik regényének korabeli recepciója kapcsán megemlékeznek arról, hogy a szerző kitalált hősének kitalált öngyilkossága a történet egyes olvasóit tényleges öngyilkosság elkövetésére indította.
Az online jelenlét esetében a fikció és a létező közötti határok eltűnnek, s ennek következtében egy teljesen új érintkezési tér jön létre a térbe belépő internethasználók között.
(Gulácsy Lajos: Na'Conxypan)
Lyka Károly 1922-es elemzésében a következőképpen mutatja be Gulácsy Lajos által konstruált álomszerű mesevilágot:
"Na'Conxypan egy város neve, mely túl fekszik minden geográfián, túl a földgömbön, testetlen asztrál lények lakják, felfoszlott formájúak, sápadt színük csak éppen dereng, cselekvésük erély nélkül való imbolygás. Némelyik színné vált illatnak hat. [...] Ott nincs erő, nincs akarat, nincs semmiféle mérhetőség. Mint felesleges lom, ki van belőle vetve a gondolkozásnak ama sínje, amit mi a földön logikának nevezünk."
Ennek a világnak a mélyén és csak is itt, Na'Conxypan méhében születik meg a netes énünk, vagyis a digitális identitás.
