Digitális identitásunknak (csakúgy, mint valódi személyiségünknek) van egy intim szférája. Ahova csak azokat szeretnénk beengedni, akik valamiért közel állnak hozzánk, akiket jól ismerünk, s akik ismernek minket. Az intim szféránk ugyanakkor - csakúgy mint fizikai intim szférára való igényünk - kultúránként változó. Erről szól mai bejegyzésünk.
Digitális intim szféráink is kultúránként különböznek
Ugyanígy furcsa volt, mikor az Egyesült Államokban az első mobiltelefonomat vásároltam, s az eladó megkérdezte, milyen vallású vagyok. Neki ez csak egy egyszerű adat, ami az adatlapján digitális identitásom adattestét képzi majd, s aminek a segítségével a központi szoftver a megfelelő időpontban fog nekem boldog Karácsonyt vagy éppen Hanukát kívánni. És ezt csak azért kérdezte, hogy a cégüknél otthonosabbnak érezzem magam. Mégis európaiként nagyon furcsa érzés volt, hogy egy nagy szervezet egy világvégén lévő szerverparkjának egyik merevlemezének néhány bitje azt fogja tárolni, hogy mikor és hogyan imádkozom Istenhez (s egyáltalán melyik Istenről is van szó...). Akarom, hogy minden rendszergazda tudjon erről? Persze miért is nézne bele? Neki én csak egy szám és néhány bit vagyok.
Európa régen és ma
Európában ahhoz szoktunk, hogy intim szféránk viszonylag nagy, széles és mi kontrolláljuk. A digitális világban sokat szűkült ez a tér. Könnyen kideríthető kiket ismerünk, hova jártunk iskolába, hol lakunk, mennyi bevétele volt cégünknek. Vagy változnunk kell az új időkkel, vagy új módszereket kell tanulnunk digitális identitásunk intim szférájának őrzésére.